Mert nem csak az az okos megoldás amúgy, aminek köze van az internethez. Ezt elég sokan félreértik. Mondok egy fontos példát, ami sohasem évül el: takarítás. Takarítani mindig és mindenhol kell majd, és termesztésen mindig lesznek olyan tevékenységek, amik nagyobb mennyiségű koszolódással, törmelékképződéssel és egyebekkel járnak. Így ebben a dologban is szükséges volt komoly előrelépéseket tenni, időről időre. Annak érdekében, hogy ezáltal is fejlődhessünk, és életünk kényelmesebbé váljék. (Legyen szó akár egy üzem életéről) Szóval ne gondoljuk, hogy ez egy olyan terület, ahol maradnak majd mindörökre a közismert, és hagyományos megoldások takarításra, hiszen például az olyan cégek, mint a Greenway Magyarország Kft. számos innovációt hoztak eddig is már az életünkbe. Ha kicsit szétnézünk, láthatjuk, mennyi mindenről maradtunk le, ha nem voltunk elég figyelmesek.
Az ő esetükben is több dolog kiemelendő: egyrészt az, hogy micsoda csúcsszuper gépeket tesznek már bérelhetővé (évek óta), amik mind a takarítás műfajának elitgárdájába tartoznak, másrészt, hogy milyen „szervizszolgáltatásokat” találtak ki erre… A cégről annyit, hogy azért feltételezhető, hogy hallott már róluk bizonyára az, akiknek a nagyüzemi takarítás az „életében” mondjuk indokolt. Úgy értem persze, hogy a tevékenységük kiemelt fontosságúvá teszi ezt az egészet, hogy ne csak amatőr módszereket alkalmazzanak a takarításban, bárminek a tisztántartásában. Mert az túl kényelmetlen lenne. A Greenwaynél komoly partnerekre építenek cégként és ezért el is mondhatják magukról, hogy van is mit mostanra kitenniük a kirakatba!
Az viszont, hogy komoly partnerekre építenek, nem mást tesz még lehetővé, mint azt, hogy egy annyira kiterjedt „programjuk” tudta kiforrni időközben magát, hogy így már bárkinek kényelmesen, elérhető áron tudnak szolgáltatni. Ez sem meglepő: minél jobban megy a „biznisz”, annál jobban lehet finomítani az árakon, stb. Bárkinek megfontolandó, amit nyújtani tudnak, mert a kiterjedt, magas nívójú üzleti kör tényleg csak a professzionalizmust mélyíti. Később, a leírásaik közt aztán már ki is térnek rá, az alaposabb bemutatkozásukban, hogy a tőlük beszerezhető prémium minőségű takarítógépeket igénybe vehetik akár kis, családi vállalkozások is. Senkinek nem lehetetlen mára a ráülős takarítógép bérlés. Hisz Magyarország is eljutott oda, hogy ha valakinek ilyenre lenne szüksége, hiába ő nem egy gigaköltségvetésű óriáscég, lesz aki szolgáltat ilyesmit – gondolom itt természetesen a greenwaykft.hu-ra.
És amúgy azért jött az ujjam végére rögtön a ráülős takarítógép bérlés, mert a kínálatukban ez az egyik leglátványosabb eszköztípus, ami bérelhető. (Én nem is hittem elsőre a szememnek) Ugyanakkor ez a kínálat, aminek ez van a csúcsán, jóval nagyobb, mint amire az egyes promóciós fotók alapján asszociálnánk, szóval érdemes átnézni náluk mindent!
A Greenway Magyarország továbbá vonzóvá tette saját magát olyan figyelmességekkel is, minthogy nincs kaució, és futamidőn belül is visszaadhatók további költségek nélkül a bérelt gépek. Ezért nem kell valamit hatszor is tényleg megfontolni. Nagy és indokolatlan kiadásba biztos nem kell kezdenünk. A „Full szerviz”, ami a greenwaykft.hu oldalon a második menüpont, pedig mindenféle költséget eleve tartalmaz – szóval az a szélesebb körű „okosmegoldás”. Üzemeltetési pluszköltség sincs és semmi! Na, de lássuk a gépeket is, meg mindenféle bérelhető eszközöket… A ráülős takarítógép bérlés már szóba került, ezen kategóriában is van négyféle: Taski Swingo 5000, 4000, 2500 és 2100micro. Hasonlóan komoly tudású, futurisztikus gépek a ráállósok továbbá, amik közül egyet nekem is volt szerencsém már személyesen megtapasztalni, mind a tudásának változatosságát, mind a könnyű használhatóságát illetően. Mert ezek a dolgok nem ütik egymást: ma már olyan jól kitalált masinák állnak ebben a dologban is rendelkezésre, amik egyszerre profik, ugyanakkor jól beállíthatók, könnyen testreszabott működésűek. Manapság egyre többször találkozik tényleg a sokoldalú, professzionális használhatóság a könnyű kezelhetőséggel, a kézreállósággal és hasonlókkal. A felhasználóbarátság lassan alapelvárás, a Taski pedig ezek felett a svájci megbízhatóság és időtállóság védjegyeivel kecsegtet. Hiába írtam, hogy ezeket a gépeket csak bérelni fogjuk, és baj esetén a szervizelésük sem a mi dolgunk, azért az csak jó, hogy általában el sem romlanak, nem igaz?
Szóval: ráállós takarítógép, még mindig… A TASKI swingo XP-M kényelmet és a takarítandó terület jó beláthatóságát teszi például lehetővé. (Én mondjuk ezért is javasoltam a profi, de ráállós kategóriát, amikor választottunk – és mint mondtam, ki is próbáltam ezt, szinte élményszerű…) A tisztítási hatásfokban pedig persze, hogy verhetetlen. Egyszerű róla és rá le-, és felszállni, újgenerációs szoftver vezérli, és újgenerációs elektronikai rendszer üzemel benne. A padlót száradás szempontjából is biztonságosan teszi tisztává, a róla való lelépéskor pedig a gép automatikusan leáll. Ez eléggé biztonságosnak is hangzik! És nem is pazarló ezáltal, de erre ki is térnék részletesebben…
Mert, ugyanennél a gépnél maradva: környezetbarát, ezért nem pazarolja a vizet sem. Mindennek a felhasználása benne egészen optimalizált, így például energiatakarékos is. Teljes specifikáció-leírást kapunk róla a www.greenwaykft.hu/berelheto-gepek/raallos-takaritogepek/taski-swingo-xp-m linken, amiben amúgy a Greenway nagyon erős! Mármint a tájékoztatásban. Azért tudtunk anno mi is ilyen jól választani, mert nagyon részletes, de közérhető minden ismertetőjük.
Vannak gyalogkísérős gépeik is. Ezekből talán a legtöbb, tíz féle. Illetve vezethető vagy tolható seprőgépeik – mindez azt gondolom, hogy még mindig egészen szokatlan dimenzió a takarításban. Máshol nem igen tudunk ilyesmiket használni, innen, a Greenwaytől pedig tök könnyen tudunk bérelni. Remélem valaki mással is akkorát fog fordulni a világ ezután a lehetőség után, mint velünk fordult. (Bár, mint írtam, akinek kell ilyen, és már elkezdett keresgélni, azt tuti, hogy a greenwaykft.hu-ba futott mihamarább bele)
Következő kategória, amit még nem említettem, az a „Ráülős porszívók”. Ezekből jelenleg egy elérhető az oldalon. És ott van még a végén egy igazán nagy kategória: Kisgépek. Amin belül találunk egytárcsásokat, vízszívókat, kárpitisztítókat és porszívókat. Igen nagy mennyiségben. Ezekről se gondoljuk, hogy valami olyasmit találunk itt, ami van bármelyik elektronikai eszközáruházban is.
Azt pedig mindenképp érdemes átnézni, technikailag pontosan hogyan juthatunk bármelyikhez, vagy többhöz is hozzá, de nem fogják húzni az időnket… A sima bérleti konstrukció egyébként tartalmazza még ezen dolgok bérlése esetén a következőket: üzemeltetési költségátvállalás, nincs kaució, mint már egyszer említettem, nem kell beruháznunk semmibe a gépekhez való hozzájutáshoz, menetközben könnyen változtatható kondíciók, igényre szabott tudású gépek – a fent sorolt változatosság mellett. Rengeteg pénzt és energiát lehet megspórolni a greenwaykft.hu oldallal. Ha ezeken felül felvennénk a kapcsolatot velük, íme a kapcsolatfelvételi aloldal: https://greenwaykft.hu/elerhetosegek.
És, így utoljára: mindenképp nézzük át a Full szerviz menüpontot még, ahhoz a lehetőséghez, ami minden teendő alól mentesít, és kezdhetjük is a munkát. Itt még hosszabb a lista, hogy mit tartalmaz a bérleti díj (személyzeti oktatás, stb.)… Takarításra fel!