A cirkon tömésnek számtalan ismert előnye van. Az egyik nagy előnye azonban, hogy a fémallergiával küzdők életébe is megváltást hozott, hiszen egy olyan anyagról van szó, amely nem okoz allergiás reakciókat. A cirkonból készült fogpótlás szinte észrevétlen. Így ha ilyen tömésünk vagy koronánk van, nem kell elrejtenünk mosolyunkat. A külvilág számára is esztétikus, és mivel nagyon tartós és kemény anyagról van szó, így szinte észrevétlen a szánkban, hamar megszokható. A modern felhelyezési technikáknak köszönhetően a cirkon illeszkedése olyan pontos, hogy szinte teljesen elkerülhető, hogy alá kerüljön bármilyen ételmaradék, vagy baktérium, ami aztán alászuvasodást okozhatna. Azonban a cirkon fogtömésnek a számos előnye mellett van néhány hátránya is, amit érdemes fontolóra vennünk a végleges döntés előtt. Az egyik, hogy a cirkon korona árak magasabbak, mint az egyéb fogpótlásra használt anyagok díjai. Miért jók a cirkon tömések? részletei…
Szerző: nemadmin
Lehet egyszerű a lakberendezés
Bizonyos időközönként úgy érezhetjük, hogy otthonunkra ráférne egy alaposabb felújítás, átalakítás. Ezen kívül a lakberendezés még olyankor is szóba kerülhet, amikor egy új lakásba költözünk vagy bővítjük a meglévő ingatlant néhány helyiséggel. Azt hihetnénk, hogy az építkezés a nehéz, de valójában a berendezés fog igazi fejfájást okozni, ha nem vagyunk tapasztaltak abban. Már léteznek külön szaktanácsadók ezen a téren, de amennyiben inkább a saját fejünk után mennénk, akkor a lakberendezés sikeréért ismerkedjünk meg a lehetőségeinkkel. A dodo.hu oldalon nagyon jó tippeket kapunk erre vonatkozóan és még kiváló termékek között is válogathatunk, amik biztosan elnyerik a tetszésünket. Első lépésben mindig fel kell mérni a helyzetet, ami rendelkezésre áll. Vegyük le a pontos méreteket és számoljunk azokkal a dolgokkal, amik már adottak. Nem kell mindent kidobni, ugyanis a lakberendezés nem erről szól. Lehet egyszerű a lakberendezés részletei…
Vendégeink adatainak megfelelő kezelése
Tavaly lépett érvénybe, hogy a webáruház gdpr szempontból is megfelelő kell, hogy legyen. Ez az éttermekre, éttermi webáruházakra is vonatkozik. A klasszikus példa, amikor az étterembe látogató vendégek a telefonos foglalásukkor sok adatot és információt megadnak magukról, amiket nem mindegy, hogy milyen rendszerben tartunk nyilván. Ezek olyan alap adatok, mint a teljes név, telefonszám, vagy a vendég privát e-mail címe. Manapság igen divatos, hogy on-line foglalnak az emberek asztalt, vagy rendelnek ételt a kedvenc éttermeikből. Vendégeink adatainak megfelelő kezelése részletei…
Egyedi alkalmakra béreljen sátrat!
Jó minőségű és nagy sátorra az élet számtalan területén szükségünk lehet. Magánemberként is szervezhetünk olyan eseményeket ahol a sátor bérlés jó alternatíva. Miért adjunk ki egy komolyabb sátorért csillagászati összegeket, amikor előfordulhat, hogy mi csak egyszer használnánk, és utána csak porosodna a pincében vagy a garázsban. Ilyen esemény például az esküvőnk, amiből ideális esetben tényleg csak egy lesz az életünk során. Sok utána járást és nézelődést követően megtaláltuk végre a mindkettőnk szívének kedves szabadtéri helyszínt, ahol a násznép előtt szeretnénk örökre összekötni életünket. Egyedi alkalmakra béreljen sátrat! részletei…
Kényelmes iroda, akár egy építkezésen is
Bárhol, bármikor szükségünk lehet egy olcsó irodakonténerre, ahol mi, vagy munkatársaink fedett helyen, kényelmesen körülmények között tudják ellátni irodai feladataikat. Sokszor a tényleges telephelyi irodába a távolság miatt nincs mód visszatérni. Vagy az is lehet, hogy sürgősen van szükség egy e-mail megírására, vagy egy szerződés, esetleg tervrajz részlet kinyomtatására. Ezen esetekben is jól jöhet egy irodakonténer bérlés, amivel felkészülhetünk a legváratlanabb helyzetekre is. Ha partnerünk helyszíni látogatást tesz, akkor sem hátrány, ha van egy biztos hely, ahová beinvitálhatjuk. Kényelmes iroda, akár egy építkezésen is részletei…
Amikor elromlik kedvenc iphonunk
Manapság már az emberek többsége ha csak meglátja az alma logót, máris tudja,hogy melyik cégről van szó. Az Apple vállalt ötlete cégóriássá nőtte ki magát és úgy a számítástechnikai, mint a mobil piacán minden megálmodott sikert be is söpört az elmúlt évtízes során És bár az iphone telefonokat egyszerű kezelhetőségük és sok évig tartó használhatóságuk miatt milliók szeretik, azért ezek a készülékek sem halhatatlanok. Azáltal, hogy a legdrágább készülékekről van szó, érdemes probléma esetén is kiemelt gondoskodással bánni velük. Vagyis érdemes felkeresni egy hivatalos apple szervizt, mely munkatársai a szükséges szakértelemmel orvosolják a problémát. Amikor elromlik kedvenc iphonunk részletei…
Külföldi munkavállalás pro és contra -2. rész
A cikksorozatunk első részében arról írtunk, hogy a nehézgépkezelő tanfolyam elvégzése után sokan nagy elhatározással és hatalmas elvárásokkal, reményekkel telve indulnak neki egy idegen országnak. Ám megfontoltság, tervezés és megfelelő tartalékok híján aligha lehetséges a huzamosabb ideig tartó kint tartózkodást abszolválni. Kérdezzük meg esetleg barátainkat, ismerőseinket, akik az OKJ-s targoncavezető tanfolyam elvégzése után külföldön vállaltak munkát. Mert nekik már van tapasztalatuk, sőt, ami talán még fontosabb, olyan kapcsolati rendszerük, ami akár nekünk is jól jöhet. Külföldi munkavállalás pro és contra -2. rész részletei…
Mikor végezzük el a hyaluronsavas feltöltést?
Igazából a címben feltett kérdésre nincs jó válasz, hiszen az, hogy a hyaluronsavas ajakfeltöltés vagy hyaluronsavas ráncfeltöltés kezelésre mikor kerül sor, az nagyon szubjektív. A dátum pontos meghatározása előtt mindenképpen konzultálnunk kell a hyaluronsavas ajakfeltöltés beavatkozást végző orvossal, hogy ő egy gyors állapotfelmérés után eldöntse, hogy mikor kerüljön rá sor. Mivel már nyakunkon a Karácsony, így a legtöbben azt javasolják, hogy a hyaluronsavas ráncfeltöltés kerüljön át az új évre. Egyrészt, mert a kezelést végző orvosok zöme ilyenkor megy szabadságra, így nem vállalnak több új pácienst. Mikor végezzük el a hyaluronsavas feltöltést? részletei…
Az olcsó négyévszakos gumi is megbízható?
Annak, hogy valaki autó tulajdonosnak mondhatja magát, vannak előnyei, és hátrányai is. Előnye, hogy a kocsi mindig kéznél van, így bárhova el tudunk könnyű szerrel jutni. Hátránya viszont, hogy egy sor költséget is jelent a tulajdonosának. A biztosítás, a súlyadó, a tankolás, a szervízeltetés, és a szükség esetén felmerülő műszaki problémák megjavíttatása, vagy cseréje, ezek mind-mind szinte állandó plusz költséget vonnak maguk után. Érdemes bizonyos időközönként a gumiabroncsaink állapotát is leellenőrizni, valamint nagyon figyelni a kinti hőmérsékletváltozást, és nem utolsó percre hagyni a gumik cseréjét.
Sokan gondolják úgy, hogy nem bajlódnak mindig évszakváltáskor a gumiabroncsok cseréjével, egyszerűbben megoldják a problémát, ha négyévszakos gumikat választanak. Fontos azonban tudni, hogy míg nyáron a négyévszakos gumik jól teljesítenek, télen már kevésbé megbízhatóak a nagyon zord időjárási viszonyok mellett. Éppen ezért, csak abba az esetben ajánlják a négyévszakos gumikat használni fagyos és havas időben, ha az autót ilyenkor keveset használjuk. Érthetően, autógumi vásárlása előtt mindenki arra kíváncsi, hogy mennyiből úszható meg ez a „kaland”, hiszen egy teljes garnitúra abroncs cserének azért van költsége. A cél mindig az, hogy minél többet spórolni tudjunk, ám vannak olyan helyzetek, mikor érdemes többet rászánni valamire. A gumiabroncsok pedig higgyék el, ilyenek! Az olcsó négyévszakos gumi is megbízható? részletei…
Mi alapján válaszunk kutyakozmetikát? (2. rész)
Cikksorozatunk első részében a kutyakozmetikus személyiségének fontosságáról írtunk, illetve, hogy ideális, ha a választott kutyakozmetika közel van a lakhelyünkhöz. Lássuk be, egyik kutyának sem a szíve csücske a kozmetikába járás. Új hely, új szagok, idegen kutyák, víz, berregő szőrvágó és hajszárító és sokszor még a gazdi is eltűnik a szemük elől. Ezért is jó, ha alaposak és körültekintőek vagyunk a választott kutyakozmetikával kapcsolatban. A kutyakozmetikus által használt kutyakozmetikumok fontosságát is megemlítettük már. De mi a helyzet a speciális termékekkel, mint például a kutya fültisztítóés kutya bőrredőtisztító készítményekkel? Mi alapján válaszunk kutyakozmetikát? (2. rész) részletei…