Amíg még nem volt ilyen őrült nagy kínálat és választék a mobiltelefonok piacán, addig nem igazán foglalkoztunk azzal, hogy a telefon belső szerkezete mit tud. Ránézésre, kinézet alapján választottunk mobilt magunknak. Aztán az évek múlásával és a telefonok fejlődésével mi fogyasztók is egyre tudatosabbak lettünk. Rájöttünk, hogy nem csak a telefon kinézete számít. Fontos, hogy milyen anyagokból rakták össze, illetve hogy milyen alkatrészeket használtak hozzá. Az érintő képernyős mobilok megjelenésével és a kijelző méretének megnövelésével eltűntek a gombok a legtöbb készülékről. Így a top szerviz feladatok közé a gombok cseréje, javítása helyett az lg érintő csere került. Az lg kijelző csere nagyon hasonló a többi készülékhez. Bár a gyártók törekednek arra, hogy a kijelzőiket is folyamatosan fejlesszék, eddigi tudomásunk szerint még 100 százalékig törésálló mobilkészülék nem létezik. Így nem meglepő, hogy az lg érintő csere, lg kijelző csere a top szerviz feladatok közé tartozik. A szervízben dolgozók is pontosan jól tudják, hogy egy olyan mindennapi eszköz, mint a mobiltelefon, ami állandóan a kezünk ügyében van, nagyobb eséllyel fog leesni és eltörni, mint bármi más.