Kresz 1*1

Az autósiskola debrecen oktatói külön is fel szokták hívni a tanulóik figyelmét arra, hogy sohase vezessenek rutinból. A debrecen autósiskola szerint sok baleset megelőzhető lenne, ha a sofőrök figyelmesebbek lennének a volán mögött. Az útjelzések, terelések, új táblák és ki tudja, még mi minden változhat, akár egyik napról a másikra azon az útvonalon, amin mondjuk minden nap munkába járunk. Egy utca elé bármikor kitehetik a behajtani tilos táblát, és akár egy egész környéken egyirányosíthatják például az alsóbbrendű utakat. Az autósiskola debrecen tanulói fejébe tehát alaposan belevésték, hogy mindig a lehető legnagyobb körültekintéssel és figyelemmel vezessenek. Amellett, hogy így sok baleset megelőzhető, számos bírságtól is megkímélhetjük magunkat. A debrecen autósiskola elméleti óráin minden olyan tudást elsajátítható, ami a jogosítvány megszerzéséhez és a forgalomban való boldoguláshoz kell. Van pár olyan alapfogalom, amit a jogosítvány megszerzése előtt is sokan tudnak már. Azonban van, amikor ez a tudás téves, vagy nem pontos, ilyenkor különösen fontos, hogy a jó fogalom és értelmezés rögzüljön a hallgató fejében. A jogosítvány megszerzése után sem árt néha napján átismételni, felfrissíteni a tudásunkat, illetve figyelemmel kísérni a közlekedésre vonatkozó új előírásokat és szabályokat.

Vélemény, hozzászólás?