A felújítási munkálatok során, szinte mindenhez hozzá kell nyúlni, máskülönben könnyen előfordulhat, hogy csak halogatjuk a feladatainkat és néhány év múlva meg kell ismételni a folyamatot. A tapétázás nem mindenki előtt ismert, de már sokan vannak azok is, akik régóta alkalmazzák ezt a remek eszközt, hiszen látványos elemről van szó, ami nagyban hozzájárul a lakás hangulatához. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a minta kiválasztásával nem ér véget a projekt, sőt, a java még csak ekkor kezdődik. A tapétázás egy igazi mestermunka, legalábbis ha jól van elvégezve. Nem érdemes félig csinálni vagy kelletlenül nekiállni, hiszen elképzelhető, hogy a folyamat közepén döbbenünk majd rá, hogy hibáztunk, amikor elkezdtük. Ez a dolog pedig nem azok közé tartozik, amit könnyen lehet korrigálni. Jó, ha nem autodidakta módon állunk neki, hanem konzultálunk valakivel, aki tapasztaltnak számít a tapétázás folyamatában. A legjobb pedig az, ha igazi profikra bízzuk a munkát, hiszen nem olyan egyszerű. Teljesen mindegy, hogy milyen típusú épületről van szó, vagyis miből és miféle technológiával készült, mindenképpen ajánlatos időnként ellenőrizni a különböző vezetékek állapotát. Például erősen ajánlott a régi vízvezeték cseréje is, hiszen rengeteg vízkő és egyéb anyag rakódhat le a csövekben az évek hosszú sora alatt. Ezen felhalmozódott törmelék egy ideig bomlasztható különböző kémiai szerekkel, de egy időn túl bizony nem marad más hátra, mint hozzányúlni az egész rendszerhez és következhet a régi vízvezeték cseréje. Szerencsére, azonban ez nem egy olyan folyamat, amit túl gyakran meg kellene ejteni. Több évtized is elmehet anélkül, hogy hozzányúlnánk, de mindenkinek érdeke óvni a rendszert és a mindennapokban is odafigyelni a szokásainkra. Sokat tehetünk ugyanis annak érdekében, hogy minél később kerüljön sor erre a meglehetősen bonyodalmas folyamatra, amit úgy szokunk emlegetni, hogy a régi vízvezeték cseréje. Az biztos, hogy nem kellemes ez a procedúra, de igyekezni kell gyorsan túlesni rajta.