Burkolási munkálatok elvégzése Debrecenben

A burkolás az építőipar egyik alapvető eleme, amely a különböző felületek védelmére és esztétikai megjelenésének javítására szolgál. Debrecen városában a burkolás mindig nagy hangsúlyt kapott az építőiparban, és fontos része a városi infrastruktúra fejlesztésének. Burkolási munkálatok elvégzése Debrecenben részletei…

A modern motorgumi műhely, amely gondoskodik a motorod biztonságáról és kényelméről

Mint tudjátok, az egyik nagy szenvedélyem a szoftverfejlesztés, és erről szóló blogomat már régóta vezetem, és azt hiszem, ez még nagyon sokáig így lesz, hiszen ez egy olyan terület, ami állandóan fejlődik, így mindig van mit tanulni. Persze ez sok más területre is igaz, de az IT világa kifejezetten az a terület, ahol bármi megtörténhet egyik pillanatról a másikra, ami teljesen felborítja a hétköznapokat. Nem bánom, hogy ilyen területbe vágtam bele, örülök, hogy mindig van mit felfedezni, valaminek utánajárni és megtanulni. Ettől igazán izgalmas az egész. Azonban szeretnék most egy kicsit eltérni a szokásos témától, és beszélni egy másik nagy szenvedélyemről, a motorozásról. A modern motorgumi műhely, amely gondoskodik a motorod biztonságáról és kényelméről részletei…

Az olajcsere is olajozottan megy

Múltkor a videójátékokról beszélgettünk a baráti társasággal. Az egyik haverom arról mesélt, hogy van egy nagy szervezet, akik a játékipar korhatár besorolásait intézik, vagyis pontosabban egy bizottság. Egyébként pedig ezen felül országonként változik a szabályozás, hogy éppen mi fér bele és mi nem, mit engedélyeznek és mit nem. Az biztos, hogy nehezen definiálható terepet jelentenek az egyre népszerűbb felnőtt tartalmú játékok, amelyek esetében már gyakori az, hogy az egyes boltok is gyakran tanúsítanak önszabályozást, illetve az NFT, blockchain alapú játékok, amelyeket például bizonyos online gaming platformok nem engedélyeznek. Van olyan értelemben vett besorolás is, amikor például a játék eredetiségét, és ezáltal értékét határozzák meg. Több cég is szakosodik az ilyesmi hitelesítésére, illetve az adott darab minőségének besorolására. Mi nehezíti még a játékpiac helyzetét a felhasználókra tekintve? A cégek felől jellemző a szándékos információvisszatartás, rendszeres botrányok törnek ki akár a munkakörülmények, akár egyéb belsős dolgok miatt. Ezek kezeléséért alapvetően az adott cég marketinges és PR csapata a felelős (nyilván a kisebb, indie fejlesztők esetében közvetlenül maguk a készítők töltik be ezt a szerepkört is). Ők egyeztetik a nagyobb bemutatókat, promóciókat, reklámkampányokat, sajtóközleményeket, a játéksajtó pedig ezek, illetve exkluzív eventek, interjúk alapján dolgoznak. Az olajcsere is olajozottan megy részletei…

Van egy ajándéktippem: rendelj páros pólót!

Valószínűleg sok ember hasonló tapasztalatokkal rendelkezik, mint én, vagy legalább is remélem, hogy így van. amikor először találkoztam a számítógépes szoftverekkel, úgy éreztem, mintha egy teljesen új világ nyílt volna meg előttem, azonban egy idő után rájöttem, hogy ez a világ nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondoltam. Van egy ajándéktippem: rendelj páros pólót! részletei…

A bátyám megnyerte a pályázatot

A testvéremnek összejött most egy szuper pályázat a házára, de nem sokon múlt, hogy lemaradjon róla.

Nem tudom pontosan, hogy milyen pályázatról is van szó, de valamiféle energetikai fejlesztéssel kapcsolatos. A lényeg, hogy fejlesztheti a házát, amihez támogatást kaphat.

Nagyon sok olyan pályázat létezik, melyekről az emberek nem is tudnak, pedig nagyon jó lehetőséget jelenthetnek. Talán példát kéne vennem a bátyámról, és nekem is megpróbálkoznom velük. A bátyám megnyerte a pályázatot részletei…

A friss jogosítvánnyal együtt járó nehézségek

Vajon rémlik még az, hogy milyen volt az első néhány utunk kint a forgalomban friss jogosítvánnyal a zsebünkben? Valószínű olyan rég volt, hogy már nagyon sok, tapasztalt sofőr nem is emlékszik azokra a gondolatokra és érzésekre, amik bennük kavarogtak, mikor először becsatolták a biztonsági övet. A nagyvárosok káoszos, felpörgetett forgalma semmihez se hasonlítható, így friss jogosítvány tulajdonosai Debrecenben például könnyen érezhettek önfeledt szabadság érzése mellett, erős izgalmat vagy netán félelemmel is, mikor elfordították a slussz kulcsot. A friss jogosítvánnyal együtt járó nehézségek részletei…

Motorolajat csak a legjobb helyről éri meg vásárolni

Ha autóról vagy motorról van szó, akkor mindig a legjobb minőségű termékeket éri meg vásárolni. Amennyiben valamilyen gyengébb minőségű árut veszünk, akkor lehetséges, hogy a pénztárcánknak jót teszünk, de a járművünknek lehet nagyobb kárt okozunk és később fog majd többe kerülni a megjavítása. Éppen ezért nem érdemes ezen spórolni. Ha átgondoljuk, akkor valójában azzal spórolhatsz, ha minőségi termékeket választasz. Hiszen, ha mindig megfelelő terméket teszel az autódba, akkor kevesebb lesz az esély az elromlására, így a szerelés árát megspórolod. Motorolajat csak a legjobb helyről éri meg vásárolni részletei…

Új vagy használt irodakonténert válasszunk?

Ha vállalkozásának bővítésre volna szüksége, de problémák merültek fel a régi irodaházban történő terjeszkedés körül, netán nincs már több helyiség, ahol megvalósítható lenne a bővítés, akkor érdemes kitágítani a látókörünket.

Célszerű egy új megoldás után nézni és ne ijedjünk meg, ha kicsit merésznek tűnik az adódó lehetőség. Gyakran történik meg az, az este, hogy ami itthon, kis hazánkban még csodálkozásra ad okot, az más, akár fejlettebb országokban már bevett szokás. Így van ez a új irodakonténer, illetve a használt irodakonténer bérlése kapcsán is, főleg, hiszen a konténer testekre nem raktározás vagy óceáni szállítás céljából van szükség. Új vagy használt irodakonténert válasszunk? részletei…

Szörnyű tanérként azt látnom, hogy néhány diák milyen körülmények között él

Számomra az oktatás sosem csak egy munka volt, hanem sokkal inkább egy hivatás. Engem komolyan tud érdekelni az, hogy a diákjaimnak milyen sors jutott, és hogy hogyan érzik magukat a mindennapokban.

Azt vallom, hogy mielőtt bármit is taníthatnék nekik, előtte ki kell alakítanom velük egy olyan kapcsolatot, ami szinte már-már barátinak mondható, hiszen ha ez sikerül, akkor a tananyagot is sokkal szívesebben hajlandóak megtanulni.

Sajnos nagyon kevés olyan kollégám létezik, akik követnék ezt a példát, pedig az eredmények abszolút engemet igazolnak: nálam azoknak is viszonylag jó jegyeik vannak, akik másoknál bukásra állnak. Szörnyű tanérként azt látnom, hogy néhány diák milyen körülmények között él részletei…